kispalesaborz
kispalesaborz
Ez csak egy ÓRA
 
Menü
 
Dalok, kották, tabok!!!!
 
A Kispál és a Borz története

A Kispál és a Borz zenekar 1987-ben alakult, Bräutigam Gábor, Ózdi Rezső, Kispál András és Lovasi András részvételével. 1989-ben (addigra Ózdi kivált) kezdtek el országszerte koncertezni, ekkor publikálták első demójukat "Tökéletes helyettes" címmel, majd a fokozódó nemzetközi nyomásra megjelentették első lemezüket 1991-ben "Naphoz holddal" címmel, azóta be vannak futva mint állat, kilenc sorlemez, hét koncertalbum, filmzenék, néhány maxi az eddigi dokumentálható termés, illetve a lassan 16-év alatt kétszer volt doboscsere: Bräutigam Gábort Tóth (Csülök) Zoltán váltotta, őt pedig 2002 nyarán Michael Zwecker. A zenekar a trió felállást 1996-ban elhagyta: először állandó vendégművészekkel bélelte körül magát (Vittay Ferenc, Dióssy Ákos) majd Ákos zenekari taggá avanzsált (megsajnálták, magányosnak látszott). Vittay helyén ma a Pál utcai fiúk főfiúja Leskovics Gábor (Lecsó) teljesít igen magas művészi színvonalon (de ez a többiekről is elmondható, mert igen nagy művész mind).

Kispál kották vannak a www.extra.hu/magyardalok/songs/kispal.html#Űrturista címen vannak.

 
Köszönőszöveg

Sziasztok Kispál és a Borz rajongók (és mindenki más aki csak véletlenül jött ide)

Ez a második honlapom, az első a Depressziónak készült, ez meg a pécsi Kispál és a Borznak. Van vagy lesz itt minden. Képek, dalszövegek, linkek, és ha lehet majd rakok fel zenéket is.

Hamarosan ( egy honapon belül) már teszek fel zenét is. Arra kérlek titeket hogy a fórumban írjátok meg hogy mi az a zene a Kispáltól amit az adott nap kértek. Ezeket én összegzem és a nép szava Szent tehát csak rajtatok múlik, hogy mit hallgattok.

Nem tudom észre vettétek-e, de tettem fel egy linket a kezdőlapra ahol Kispál és a borz kották vannak. Ha egyéb óhaj-sóhaj van akor azt kérlek jelezzétek nekem a bence13@citromail.hu e-mail címen. Előre köszönöm nektek.

És most jöjjön egy látogatói levél. Nem egészen pozitív, de megpróbálok a látogató kedvére lenni ezért mindent megteszek, hogy egy jobb lapra érjetek, ha erre jártok.:   Nagyon aranyos, ahogy szereted a zenekart, de ez az oldal nagyon gagyi. pl. a kép a lap tetején, a hivatalos oldalról lett lopva. A zenekar története szintén onnan. A tagok történetéhez sok reményt fűztem, gondoltam legalább a Marton-féle kispál könyvből írtál ki valamit, de nem, az is a kispalesaborz-ról lett copizva...szal gyakorlatilag minden. 5 perc alatt kiábrándultam teljesen, pedig nagyon örültem mikor ráakadtam az oldalra.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számlálja, hogy hányan néztetek meg minket
Indulás: 2005-05-13
 
Ide majd a háttérzenét teszem fel
 
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon